Táplálkozási tippek a télre

2014.11.17 21:08

Tegnap a kis makink kapott egy kis házacskát,amiben el tud bújni, és amihez egy alagút is tartozik. Az Ikeában ez még nem tűnt ilyen hatalmasnak, de ahogy itthon felállítottuk, eltűnt a nappalink, mostmár teljes mértékben játszószobává alakult.

A gyerekem viszonylag eddig is sokat beszélt, most azonban 3 napja, be nem áll a szája. A saját kis nyelvén egybefüggő mondatokat gagyarászik megállás nélkül. Szóhoz jutni mellette lassan képtelenség lesz, pedig én is szeretem jártatni a számat, úgyhogy ebből harc lesz itthon. 🙂

Ma reggel éreztem először mikor kinéztem az ablakon, hogy itt a november. Csöpögött az eső, köd volt és hideg. A hideg téli estéken nálunk mindig ég 1-2 mécses, a párologtatóba pedig mézeskalácsos illóolajat csepegtetek. Imádom ezt a hangulatot.

Ez a hideg idő azonban lássuk be nem kedvez a diétának, sőt egyenesen arra ösztönöz, hogy több ételt vegyünk magunkhoz, hogy a megnövesztett zsírpárnák megvédjenek minket a hidegtől. Ilyen nyirkos, hideg, ködös időben nem szeretünk kimozdulni, és kevesebb kedvünk van a sportoláshoz is. Este kényelmesebb bekucorodni a tv elé, és elővenni a finomabbnál finomabb nasikat.

A kevesebb napfény hatására lecsökken a szervezet D  vitamin szintje is, ami kutatások szerint összefüggésbe hozható az elhízással. Ez a vitamin ugyanis segít a jóllakottság érzésének kialakulásáért felelős leptin hormon megfelelő mködésében.

Fogyasszunk több, D vitaminban gazdag ételt, pl tojást, májat, halolajat, ezenkívül érdemes legalább télen pótolni a D vitamint külső forrásból is (D vitamin tabletta)

https://www.protein-vitamin.hu/vitaminok-es-asvanyi-anyagok-17/vitamin-d3-60-tabletta-2-288

A hideg időben célszerű melegítő, enyhén fűszeres ételeket fogyasztani, pl vacsorára egy meleg, fűszeres zöldség levest, én holnap ezt fogok vacsira készíteni.

Ne feledkezzünk meg a zöldség-gyümölcs fogyasztásról sem. Ha fogyni akarunk, akkor a gyümölcs fogyasztást még mindig a délelőtti órákban ejtsük meg, zöldségekből pedig készítsünk rakott ételeket, süssünk zellert, céklát, répát a krumplis köret helyett. Emellett ott vannak még a savanyúságok is, pl. a savanyú káposzta kiváló rost és C vitamin forrás.

Ha már pedig a tv előtti nasi mellett döntünk, akkor válasszuk az alakbarát verziót.

https://www.fitten-pozitivan.com/receptek/dietas-edessegek/

Ma este a családnak, már egy kicsit az ünnepekre hangolódva, mézes-diós teljes kiőrlésű kekszet készítettem.

Bár az emberek többsége télen jóval kevesebb folyadékot vesz magához, ennek ellenére ugyanolyan hangsúlyt kell fekteteni a vízbevitelre, mint nyáron, ha fogyni szeretnénk, akkor meg méginkább.

Vélemény, hozzászólás?