Nyugodtan megehetem, majd úgyis ledolgozom

2015.03.12 21:00

Tegnap délután elautóztunk Budakeszire a gyerkőccel, és beszereztük márciusra a zsírégető adagot.

Márcsak a diétát és az edzéseket kell mellé nyomni, és jó lesz 🙂

Ma délelőtt 1 órás lábedzés után még ráhúztam 30 perc kardiót,

így a hétre már csak 1 súlyzós és 1 kardió van hátra, amit holnap meg kell, hogy csináljak, mert hétvégén mind a két nap a gerinctréning képzés gyakorlati óráin leszek. Azt még, hogy a vizsgára mikor tanulok ennyi munka, edzés és család mellett??? Na erről fogalmam sincs….

A tegnap éjszaka után most nem vágyom másra csak egy olyan hétvégére, amikor egész nap csak alszom. Eleve éjfélkor kerültem ágyba, de innentől kezdve meg reggel 5-ig óránként keltem a gyerkőchöz, 5-kor pedig úgy gondolta, hogy akkor most ő felébred és menjünk reggelizni.

Ááááá…..kicsit sem vagyok fáradt…..

Nemrég a facebookon keringett az a poszt, hogy „az anyák bebizonyítják, hogy lehet alvás nélkül élni!” Éééééés igen, valóban egész jól elvegetál az ember hosszú időn át néhány óra alvással, és sokszor még az a néhány óra sem egyhuzamban történik.

Bár… mostmár azért a szemem alatti szépséges karikákra beszereztem egy korrektort. 😀 

Jár hozzám egy nagyon kedves lány edzésre. Az egyik alkalommal beszélgettünk táplálkozásról, kajáról, egészségről, narancsbőrről, és akkor említette azt nekem, hogy ő edzés előtt sokkal nyugodtabb lelkiismerettel eszik „szemét” kaját (cukros pékáru, sütemények, csoki, pizza stb..) mert akkor azt majd úgyis ledolgozza.

Az ő esetében mondjuk nem fogyásról beszélünk, mert neki az edzéssel a formálódás a célja, és nem a fogyás, DE már több fogyni vágyótól hallottam ezt a kijelentést, hogy majd úgyis ledolgozom.

Azért erre a kijelentésre semmiképpen ne alapozzunk egy fogyási célt, hogy majd úgyis ledolgozzuk.

Fogyni egész egyszerűen akkor fogunk, ha kevesebb energiát viszünk be, mint amennyit elhasználunk. Ha fehér lisztes és cukros termékeket viszünk be a szervezetünkbe, az jó eséllyel fog zsírként raktározódni, főleg eleve feltöltött glikogénraktárak mellett. Ha edzünk, akkor először a szervezet glikogén raktárai ürülnek ki, ebből nyerjük a mozgáshoz az energiát, majd csak ezután nyúl a szervezet a zsírraktárakhoz.

Tehát ha megeszünk egy jó nagy tál spagettit, utána rátolunk még egy nagy szelet tortát és utána elmegyünk edzeni azzal a címszóval, hogy majd most ledolgozom, akkor arról tudjunk, hogy edzés közben nem a spagetti és torta által bevitt energia lesz ledolgozva, csak kiürítettük az izom és a máj energia raktárait. Tehát ettől még egész biztosan nem kell fogyást remélni, de még egyensúlyt sem a bevitt és az elégetett kalória között.

Ezzel a kijelentéssel bánjunk óvatosan, de legalábbis ne csalódjunk túl nagyot, ha nem jön a  várt eredmény.

Vélemény, hozzászólás?