Nyaralás III/2.

2014.07.03 21:45

11 hónaposan a gyerkőc első, jól érthető szava a „tetszik”, ami ma este hangzott el a szájából. Már néhány napja próbálgatja a „várj”, „kislány” és „tetszik” szavakat, de ma este már jól érthető formába öntötte.   Ismét egy újabb életszakaszához érkeztünk, amit bizony örömömben megkönnyeztem. 🙂

Ma reggel amíg a család apraja-nagyja aludt, futni mentem egy 30 percet. Visszaértem, és még mindíg aludtak 🙂

Miután összeszedtük magunkat, irány reggelizni, én már megint farkas éhes voltam, fogjuk a levegő  változásra 🙂

 Reggeli: 1 rozsos zsemle, csirkemellsonkával, ubival, és paradicsommal

Azért nem volt könnyű megállni, hogy ne erről a mézédes finomságokkal teli asztalról falatozzak valamit. A csuprokban finomabbnál finomabb házi lekvárok, méz, és ami a legfájóbb pont volt számomra: egy egész nagy csupor nutella.

Ilyenkor szinte minden vendég 3x annyi kaját visz maga elé az asztalra, mint amit egyébként otthon reggelizne egy átlagos napon. Szedik össze a finom falatokat, amit aztán az asztalra halmoznak, és ki sem látszanak a kaja mögül. Na, ezért távozik az emberek jó része plusz kilókkal egy ilyen wellness hétvége után, mert ezt inkább csak a szemünk kívánja, nem a hasunk.

Utána irány a hotel kozmetikája egy kis felújításra, majd elautóztunk a barlang lakásokhoz, ahol nem mindennapi érdekesség tárul az ember szeme elé:

Ami számomra édekes volt, hogy ezeket a barlang lakásokat egészen a 70-es évekig lakták, és ami még megdöbbentőbb, hogy 1-et még a mai napig laknak.

Még ebéd előtt pancsiztunk egy kicsit a gyerkőccel. Először volt medencében, így amikor belevittük a vízbe, hirtelen nem tudott mit kezdeni az egész történéssel, de hamar feloldódott, és rájött, hogy ez bizony jó dolog lesz.

Aztán jött az ebéd ismét a teraszon a jó levegőn: natúr csirkemell rostlapon sütve, grillzöldségekkel

Ez valami nagyon jó volt!

A délutáni program része volt a játszóház, amíg a gyerek a sok játék között tobzódott, mi csocsóztunk a férjemmel, majd bringára pattantunk mind a 3-an és tekertünk egyet itt a környéken. Sajnos itt a hotelnél nincsen kiépített bringa útvonal, így csak a főút marad tekerésre az autók társaságában. 🙁 de szerencsére nem nagy az autós forgalom)

A kis maki nagyon élvezte, miközben mentünk, végig kacarászott.

Vacsi előtt pedig megint lazultunk egy kicsit a japán kertben, amit már a gyerek élvezett a legjobban 🙂

Az altatás sem ma, sem tegnap nem ment túl egyszerűen, azért az érződik, hogy nem a saját kis környezetében van, és nem úgy zajlanak a dolgok, mint otthon. Ezt a napot is nagyon élveztük mind a 3-an, igazából csak azt sajnálom, hogy erre a gyerkőc nem fog visszaemlékezni, hogy mennyire jól érezte itt magát velünk, mert ha jól tudom, akkor 3 éves kor előtti dolgokra nem igazán emlékszik vissza az ember, én legalábbis nem. Na de, hátha erre majd fog 🙂

Vélemény, hozzászólás?