Kemencében sült lekváros kifli és az akaraterő!

2014.03.28 12:41

Az elmúlt néhány bejegyzésben már irogattam, hogy az utóbbi napokban nehezebben mennek az edzések és a diétázás is.

Ezután a néhány nap után, ez a hétvége sem könnyíti meg a dolgom. Szombat délelőtt még lenyomtam egy kondi órát, majd kocsiba pattantunk és eljöttünk vidékre a szüleimhez erre a 2 napra.

Apukám a kertben épített egy kemencét, amiben kerti partik alkalmával sütnek, főznek. Mondanom sem kell, hogy Isteni dolgokat lehet benne elkészíteni.

Ezen a hétvégén  kétféle szárnyas étel, valamint kemencében sült lekváros kifli készült benne.

Ilyenkor sokan kérdezik tőlem, hogy: „de meg sem kóstolod? Hogy bírod ki?”

Őszintén szólva lelki állapottól függ, hogy éppen nehezen vagy könnyen viselem a versenydiéta alatti családi ebédeket, vacsorákat. Ha könnyen, vagy ha nehezen is megy a dolog, ilyenkor mindíg egy dolog lebeg a szemem előtt (amit mindíg is szoktam mondani) a célom.

Ahhoz, hogy a diéta nehezebb időszakai alatt is ellen tudj állni a csábító falatoknak, akarterőre bizony szükséged van. Az akaraterőt viszont nevezhetjük akár mentális izomnak is, ami, mint minden más izomcsoport, fejleszthető, erősíthető!

Emellett ilyen esetekben célszerű nem farkaséhesen megjelenni a családi asztalnál, hanem továbbra is betartani a max. 3 óránkénti étkezést, és ezzel szinten tartva a vércukorszintet, kevesebb eséllyel eszel félre.

Vélemény, hozzászólás?