Hogyan változtasd meg az étkezési szokásaidat 30 nap alatt

2018.07.30 10:40

Az étkezési szokásainkat nem könnyű megváltoztatni, főleg azt, melyeket gyerekkorunk óta hordozunk, azonban tudatos tervezéssel, odafigyeléssel felülírható. 

Lehet, hogy odáig már eljutottál, hogy valamin változtatnod kell, mert nem érzed így jól magad, de abban bizonytalan vagy, hogy mit és hogyan csinálj, merre indulj a táplálkozásod megreformálásában. 

Az étrended megváltoztatása akkor lesz sikeres és tartós, akkor tudod rutinszerűvé tenni, ha lépésről lépésre, hétről hétre haladsz, ugyanis az egészséges táplálkozás az tanulható. 

A héten a nyaralás utáni aklimatizáció folyik. 🙂 Kis Zé a nagyszülőknél nyaral vidéken, mi pedig visszatértünk a hétköznapokhoz, munkához, edzéshez. 

A nyaralás-pihenés alatt sem tétlenkedett az agyam, két új célt, jobban módva szokás bevezetését tűztem ki célul a következő 3 hétre. 

Az egyik, hogy minden edzésem végén 10 percet jógázok, jógatípusú nyújtásokat fogok végezni. Egészen idáig túlpörgősnek éreztem magam a jógához és unalmasnak tartottam. Most érzem magam érettnek arra, hogy ténylegesen a gyakorlatokra és önmagamra koncentrálva, befele figyelve tudjam végezni ezt a mozgásformát.  Hát… így 35 évesen azért még nem késő. 🙂

Bár még elég görcsösen mennek a gyakorlatok, de utána sokkal jobban érzem magam, szerintem jó lesz hosszútávon. 🙂

A másik új szokás bevezetése az étrendben van.  No, nem kell nagy dologra gondolni, csak arról van szó, hogy a kávémba kettő helyett egy édesítőt teszek, és mivel eléggé édesszájú vagyok, ezért ez számomra tudatosságot igényel. 

Az új szokások bevezetésénél nálam sosem működött a drasztikus egyik napról a másikra megoldás, és véleményem szerint azzal az emberek többségénél nem is lehet tartóst változást elérni. Az étrend és az edzésben is a fokozatosság elvét követem és ezt is javaslom, lépésről lépésre haladva. 

Változtasd meg az étkezési szokásaidat hétről hétre 

1. hét – étrendtervezés

Tervezd meg, hogy mit fogsz enni a héten, készíts hozzá bevásárló listát és csak azokat az alapanyagokat vásárold meg a boltban, ami kell az ételek elkészítéséhez. 

Törekedj arra, hogy tiszta, minőségi alapanyagokat vásárolj, amelyek minimálisan feldolgozottak, hozzáadott cukrot nem tartalmaznak, lehetőleg adalékanyag és tartósítószer mentesek. 

Lehet, hogy nem gondolsz rá, de az étrendedben egy fontos lépés a nassolás megtervezése, ugyanis sok súlycsökkentő étrend ezen a ponton szokott elcsúszni. A kis étkezések ugyanolyan fontosak, mint a fő étkezések, ugyanis segítenek stabilan tartani a vércukorszintet és biztosítják a nap folyamán a szervezet számára szükséges energiapótlást. 

A nassolásra szánt étel legyen tápláló, könnyen elérhető számodra mint pl. egy cukormentes müzliszelet, Zero bar protein szelet, olajos magvak, szárított almaszeletek, házilag készített cukormentes keksz.

2. hét – konyha és kamra tisztítás

Ezt a lépést kötelező megtenned. 🙂 

Hogy miért? 

Mert a konyhaszekrény mélyén, vagy a kamra alsó polcán lapuló cukros-fehér lisztes, feldolgozott élelmiszerek okai lehetnek annak, hogy nem működik a diétád. 

Ezen a héten változtass a táplálkozásodon úgy, hogy kidobálod ezeket az ételeket, mint pl. a cukros kekszeket, fehér lisztet, előre elkészített gyorsételeket, boltban vásárolt saláta öntetet.

3. hét – mérd ki az adagot

Sokan azt gondolják, ha egy étel egészséges, akkor bármennyit ehetnek belőle, anélkül, hogy híznának. 

Ez nincs így, egy egészséges ételnek ugyanúgy van tápanyagtartalma, fehérje-szénhidrát-zsír, amiből ha többet viszel be a szervezetedbe, mint amennyit felhasználsz, akkor ugyanúgy növeli a zsírpárnákat. 

Egy jó módszer erre, ha kisebb tányérokat, tálakat használsz. 

4. hét – vízfogyasztás

Ha tartós változást szeretnél látni a testeden, és érezni a közérzetedben, érdemes odafigyelned a folyadékfogyasztási szokásaidra is. 

Első lépésként napi 1 plusz pohár vízzel növeld meg a folyadékbeviteledet. A tiszta szénsavmentes víz hidratálja a tested, kalóriamentes, segíti az anyagcseréd működését, fokozza a nyirokkeringést, megfeleő táplálkozással és mozgással kombinálva segít megszabadulni a narancsbőrtől is. 

Ha nem szívesen iszol vizet az íze miatt, akkor tegyél bele néhény csepp citromot, vagy néhány szelet kígyóuborka karikát.

Magas kalória tartalmuk miatt mellőzd a cukros italokat és az alkoholt, ugyanis ezekkel még egy helyesen kialakított étrend mellett is észrevétlenül húzhatod keresztbe a diétádat. 

Ha követed a 4 hetes programot, és odafigyelsz a heti feladatokra, könnyedén és hatékonyan tudod formálni a táplálkozásod az egészség irányába. 

Vélemény, hozzászólás?