Ha valamire sokat gondolsz, az bekövetkezik!

2014.02.12 09:13

A vizualizációnak nagy hatalma van, ha valamire sokat gondolsz, az bekövetkezik.

Ezt úgy is szokták mondani, hogy bevonzod magadnak. (a pozitív és negatív dolgokat egyaránt)  Ezért célszerű inkább arra koncentrálni, hogy mit szeretnénk elérni, megvalósítani, és nem arra, hogy mitől félünk, és mi az, amit biztosan nem szeretnénk, hogy bekövetkezzen.

Sokan erre most csak legyinthetnek, hogy mekkora baromság ez. Régen talán még én is ezt gondoltam, addig amíg el nem olvastam Louise Hay-től Az erő benned van, és az Éld az életed című könyvét. Ezúton is szeretném megköszönni Böjtös Erikának, aki annak idején a kezembe adta ezt a két könyvet. 🙂 azóta is mindenkinek ajánlom!

Vizualizáld a céljaidat, képzeld magad elé képekben, és képzeld azt, hogy már elérted, a Tied! Nekem ez a módszerem.

3-4 éve (amikor nyitott lettem a pozitív gondolkodásmódra) készítettem magamnak egy kívánság táblát, ahova azokat a dolgokat teszem ki képekben megformázva, amit szeretnék elérni magamnak és mostmár a kis családomnak is. Legyen ez egy érzés, egy állapot, vagy valami tárgy, használati eszköz, tanfolyam stb.. bármi amit szeretnék. Naponta többször is ránézek, és elképzelem, hogy ez már az enyém, így sosem tévesztem szem elől a céljaimat. Először kicsit még én viccesnek találtam amikor elkészítettem, de gondoltam mi bajom lehet, hátha sikerül. És bejött! 🙂

A férjem kevésbé fogékony az ilyen jellegű dolgokra, de ő lepődött meg a legjobban, amikor látta, hogy működik, hogy sorra sikerülnek azok a dolgok, amiket oda képekben kiteszek.

Tegnap írtam arról, hogy a nehezebb időszakokban se tévesszük szem elől a célokat, és akkor el fogjuk érni azokat. Ez egy jó módszer arra, hogy motiváld magad minden nap, és átvészeld a nehezebb időket is anélkül, hogy feladnád!

Tegnap első versenydiétás nap remekül ment. A napi 8 étkezéssel szinte egész nap eszem. Ez esetleg már egy kicsit soknak is tűnhet, de ezzel folyamatosan mozgásban tartom az anyagcserém, így egyáltalán nem fog tartalékolni a szervezetem, a minőségi tápanyagok pedig a zsírmentes izomépítést és a fogyást szolgálják. Ezzel formálódni, feszesedni és a zsírból fogyni fogok.

Ma este egy órás súlyzós edzés vár rám, ami a következőképpen alakul majd:

-bemelegítés: átmozgató gimnasztika

-lehúzás mellhez – vállból nyomás rúddal 4×15-15

-evezés gépen – oldalemelés 4×15-15

– nagyterpeszben guggolás – combközelítő 4×50-50

– járókitörés 4×50 lépés

– álló vádli 5×20

– felülés padon – hypernyújtás 4×30-15

– nyújtás

Vélemény, hozzászólás?