Egy ok, amire nem is gondolsz, hogy gátolhatja a fogyásod

2014.03.10 19:17

Most úgy érzem magam, mint akit 6x agyonvertek egy péklapáttal. Egész nap mentem a gyerekkel, mint a mérgezett egér. Kocsiba be-ki, babakocsi, hordozó, kézbe vinni, aztán vissza a kocsiba, ez ment egész nap, mondhatom elég rendesen elfáradtam ettől a 8 kg-os kis maki cipeléstől 🙂 Nem lesz egy itthon ülős típus a gyerek, az tuti.

Arról, hogy a lakás mindíg rendben legyen, már lemondtam, feladtam. Reménytelen folyamatosan tisztán tartani, rendet rakni. Nyugtassatok meg lécci, hogy ez más kisgyermekes családoknál is így van! A lakás az utolsó, amire időm marad. 🙁

Kevesebb, mint 7 hét van hátra a versenyig. A diétát rendületlenül tartom, hol könnyebb, hol nehezebb a borzasztóan kevés alvás mellett, holnap forma ellenőrzés, és étrend változás.

Már egy ideje beszélek arról, hogy mit együnk ha fogyni akarunk, hogyan mozogjunk, milyen tápanyagokat ,milyen formában vigyünk be a szervezetbe, milyen táplálék kiegészítőket használjunk, de egy dologról még nem igazán esett szó, amibe bizony belebukhat a diétánk sikeressége:

Ez pedig a folyadék bevitel!

Kezdeném azzal, hogy nagyon sok ember egész egyszerűen elfelejt inni. És most itt elsősorban a vízre gondolok, nem a napi 2 -3 adag kávéra, vagy az irodában az üdítő automatából kivett colára.

Többek között sokáig én is ebbe a táborba tartoztam. Sokáig nem tudtam miért fáj a fejem olyan sokszor, miért vagyok annyira fáradt, kimerült. Hát azért, mert a napi folyadék bevitelt, az energia ital és kb. fél liter ice tea jelentette. Nem csoda, hogy fájt a fejem…

Sok embertől hallom, hogy: ” de én nem tudok  ennyit inni”

Először én sem tudtam, tudatosan kellett magam rászorítani az ivásra, először vettem egy másfél literes szénsavmentes ásványvizet, facsartam bele egy kis citromlevet, hogy ize is legyen, oda tettem magam mellé, hogy ne felejtsem el, hogy ezt kötelezően meg kell innom, még ha nem is érzem magam szomjasnak. Eleinte nehezen ment, de szépen lassan ráállt az agyam, és hozzászoktam a másfél liter vízhez, majd ez napi 3 literre emelkedett.

Szervezetünk csaknem 80%-a víz. Víz kell a vérkeringéshez, a dehidratáció megelőzéséhez, az izomtónus megőrzéséhez, tápanyagok szállításához, az izületekhez és még sorolhatnánk…

Ha fogyni szeretnénk, akkor pedig kiemelten fontos a víz fogyasztás (napi 3-4 l víz) a zsírvesztés,- salakanyag eltávolítás,- anyagcsere gyorsítás szempontjából is. Ez az egyik legtermészetesebb tényező, amivel segítheted a plussz kg-ok leadását, és az egészséged.

Azonban sokan vannak úgy, hogy elég vizet isznak, diétáznak, és eljárnak edzeni, de a plussz kg-ok még mindíg nem akarnak megmozdulni. A diéta során valóban nagyon fontos az étrend betartása, hisz azt már tudjuk, hogy 70%-ban a táplálkozásunkon múlik az alakunk. De az étrenden belül bizony oda kell figyelni a vízen kívüli folyadék fogyasztásra is.

Most őszintén: hány cappucinot, latte-ét, fél literes ice teát iszol meg egy nap a diétás étrend mellett?

Nemcsak a colát kell kiiktatni az étrendből , hanem a rengeteg cukrot tartalmazó ice teákat, gyömbért, tonicot, gyümölcsleveket.

„igen, de én csak 1 pohárral ittam”

Az pontosan elég ahhoz, hogy megálljon a zsírégetés folyamata, és a kg-ok rajtad maradjanak, nézz csak fel a colás képre, az ott egy halom cukor, amit a cola is (és az összes többi cukros üdítő) tartalmaz. Ennyi cukor mellett meg hogyan lehetne fogyni???

A másik, amit előszeretettel fogyasztunk a finomabbnál finomabb cappucinok, latte-k. Ilyenkor biztos, az jár a fejedben, hogy ebben csak egy kis tej van, meg úgyis édesítővel iszom, így nem lőhetek nagyon mellé a diétának.

Hát el kell, hogy keserítselek, hogy bizony de! A zsírokkal kapcsolatos utóbbi bejegyzésemben már említettem, hogy a tej, állati eredetű telített zsírokat tartalmaz, ami ránk is zsírpárnaként rakódik. Tej helyett, használj inkább kevés szójatejet a kávédba.

Emellett a kávézókban vásárolt cappucinot, lattet, hogy minél ízletesebb legyen, telenyomják tömény cukros szirupokkal, ami nem éppen a kg-ok leadását szolgálja.

Érdemes jobban átgondolni a folyadék fogyasztásnak ezt a formáját is, mert ezen bizony elbukhat a diétánk, és hiába edzünk, az eredmények bizony elmaradnak.

Vélemény, hozzászólás?