Célzott hasformálás, avagy hogyan lesz lapos hasad?

2015.01.28 21:04

Ma nagyon melós napom volt, így este 9-re már hulla vagyok. Ehhez persze hozzá tartozik az is, hogy megint alig aludtam az éjszaka. A gyerkőc legalább 2-szer ébredt fel, és ezek után még hajnal 5-kor úgy döntött, hogy mostmár akkor kezdődjön a nap. Már lövésem sincs, hogy mit csinálhatnék másképpen, hogy másfél év nemalvás után, végre végig aludjuk mindannyian az éjszakát….

A zűrös éjszaka és hajnali kelés után egy erős lábedzéssel indítottam a napot, ami után kb. fél órába telt míg összekapartam magam. Nem esett jól, de végigküzdöttem!

Délelőtt a teremben 1 anyuka odajött hozzám, és arra kért, hogy mutassak neki olyan gyakorlatot, amivel a hasán levő zsírpárnákat tudja eltüntetni.

Mondtam neki, hogy ugyan tudok neki több hasizom gyakorlatot is mutatni, de önmagában a hasizom gyakorlatoktól nem fog eltűnni a felesleg a hasáról, és a derék részről, ha a táplálkozásán nem változtat.

Nagyra nyílt szemekkel mondta, hogy na ne szórakozzak vele, mi az, hogy a hasizom gyakorlatoktól nem fog fogyni?

„rossz hírem van, az alakunk, így a hasunkon levő zsírpárna is, vagyis az, hogy van e, vagy sincs, az 70%-ban a táplálkozáson múlik”

Csalódott lett, hogy akkor most hiába csinálja a hasizom gyakorlatokat, és diétázni kell ahhoz, hogy laposabb hasa legyen?

Félre értés ne essék. Nem azt mondom, hogy ne csináljunk felüléseket, haspréseket. Szinte kivétel nélkül mindenkinek szüksége van has-törzsizom erősítő gyakorlatokra, csak éppen ne ettől a módszertől várjuk, hogy eltűnnek a felesleges kilók a hasunkról.

Helyi zsírégetés nincs, mindenkinek a genetikája határozza meg, hogy a teste hol raktározza a legtöbb zsírt. A fogyás a hízással éppen ellentétes ütemben zajlik, vagyis ha valaki először a hasára hízik, akkor onnan fog a legutoljára lemenni a felesleg. Nem lehet célzottan egy területről eltüntetni a zsírpárnákat,  semmilyen edzéssel, fogyókúrával. Az egész testünknek megfelelő körülményt kell teremteni ahhoz, hogy elkezdje „felélni” a zsírraktárakat. Ehhez pedig a megfelelő körülmények a rendszeres mozgás, és minőségi táplálkozás, a zsírégetés fokozására pedig táplálékkiegészítőket lehet bevetni, pl. edzés előtt L-karnitint fogyasztani.

Ha így teszünk, szervezetünk fokozatosan elkezdi „felélni”  a  zsírraktárakat, és  idővel előbukkan a hasizom, amennyiben megfelelő gyakorlatokkal erősítjük azt, pl.  a fent említett felüléssel.

Szülés után nem kezdtem el több ezer felülést és hasprést végezni azért, hogy újra lapos hasam legyen.

 Ez a kép a hasamról 6 héttel szülés után készült.

Ez a kép 6 hónappal szülés után készült.

Ez a kép pedig szülés után kb. 1 évvel készült.

Őszintén szólva, most sem viszem túlzásba a hasizom gyakorlatokat az edzések végén, mert tudom, hogy a lapos has nem elsősorban ezen múlik, hanem a táplálkozáson. Szülés után is elsődlegesen az étrendre figyeltem oda, és természetesen mozogtam mellé, de nem a hasizom gyakorlatokra fektettem nagy hangsúlyt ahhoz, hogy visszanyerjem a hasam terhesség előtti formáját.

Vélemény, hozzászólás?