Tegnap beszélgettem egy nagyon kedves ismerősömmel. Nem is innen indult a téma, de valahogy ide keveredtünk: „hogy bírod ezt a nyomást, hogy egyszerre több fronton is megfelelj mindenkinek? elvégezd a Rád váró feladatokat? Én nem bírom, Te mégis, hogy csinálod, hogy gyereket nevelsz, háztartást vezetsz, dolgozol, diétázol, edzel, és még versenyre is készülsz?”
Nem könnyű egyszerre háztartást vezetni, figyelni arra, hogy vonzó nők legyünk, ápolni a párkapcsolatunkat, türelemmel és odafigyelve, szeretettel nevelni a gyereket, és mindemellett még helytállni a munkahelyünkön.
A mai világban már nemcsak otthon kell helytállni a nőknek, vezetni a háztartást, és gyereket nevelni, mint a nagymamám idejében, több területet kell „lefedni” egyszerre egy anyának, nőnek. Sokan ettől éreznék magukat sikeresnek, ha minden fronton 100%-osan tudnának teljesíteni. De lássuk be, mindenhol 100%-osan ott lenni lehetetlen feladat, éppen ezért valójában örökké elégedetlenek, és boldogtalanok, annak ellenére, hogy mindent megtesznek azért, hogy megfeleljenek.
De kinek is akarunk megfelelni? A szomszédnak, hogy mit mond rólunk? A főnöknek, hogy jól teljesítünk e a munkahelyen? A férjünknek, hogy van e meleg vacsora minden nap az asztalon? A családnak, hogy jó anyának tartanak e? Vagy magunknak?
A társadalom velünk szemben támasztott elvárások teljesítése közben egyvalamit elfelejtünk: saját magunkat. Azt, hogy azzal, hogy minden területen 100%-osan akarunk helytállni, saját belső világunkat háttérbe szorítjuk. Azt a magunkra szánt időt, amikor feltöltődhetünk testileg, lelkileg, szellemileg.
Amiatt, hogy több felé figyelünk egyszerre, szétszórttá válunk és egyik szerepünket sem tudjuk megélni, egyikben sem tudunk kiteljesedni. Pedig a boldogság nem más, mint a kiteljesedés, elégedettség azzal a hellyel, ahol éppen vagyunk.
Nekem a mindennapokban, a magamra szánt 1-1 óra sport, de van, hogy csak 25 perc edzés jelenti a feltöltődést, ebből is merítek erőt az össze többi területen való helytálláshoz.
Ma délelőtt is feltöltődtem egy váll-hát edzéssel, a végén pedig csimpaszkodtam a keretben, és nyújtás közben csak néztem ki a fejemből, de jól esett :))))
Mindenki életében vannak hullámvölgyek, amikor azt érzi, hogy kevésbé van sínen az élete, ilyenkor a pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy egy ilyen periódus ellenére is minden nap fülig érő szájjal kellene kelni-járni a világban, hanem azt, hogy reálisan látjuk a megoldásra váró problémát, és a céljainkra koncentrálunk.
Mindenkinek fel kell mérni a saját határait, megismerni a belső vágyait, igényeit. Az számít a belül van, erre érdemes koncentrálni, időnként kicsit befelé figyelni, és szánni magunkra néhány órát a nagy hajtás közepette.
Egyszer egy nagyon kedves kangoo edzőm mondta, hogy „azokból az emberekből kell „táplálkozni”, akik szeretnek, és nem a külvilággal foglalkozni, folyamatosan megfelelni mások elvárásainak, mert olyan nincs, hogy mindenkinek meg tudsz felelni”
Ha néha úgy érzed, hogy szétszakadsz abban, hogy mindenkinek megfelelj, minden területen kellőképpen helytállj, állj egy meg egy pillanatra, és figyelj egy kicsit a saját belső igényeidre, vágyaidra is. Szánj magadra heti 1-2 órát, amikor feltöltődhetsz, legyen ez egy edzés, egy kávé, egy mozi, beszélgetés a barátnőkkel, vagy nekem személy szerint sokat segít az, amikor este elcsendesedik a család, és veszek egy forró fürdőt, és befelé figyelek egy kicsit.
Minél kevésbé akarunk megfelelni a világ által ránk erőltetett szerepeknek, annál inkább váltja fel az állandó elégedetlenséget a boldogság. Az élet tele van ajándékokkal, csak ki kell nyitni a szemünket. Ne akarjuk egymagunk megváltani a világot, hisz egy gyereknek, férjnek, családnak, nem egy stresszel teli anyára, nőre van szüksége, hanem egy kiegyensúlyozott, mosolygós, elégedett emberre.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.