Fitten - Pozitívan

Változtass könnyedén,
lemondások nélkül

A sikeres fogyás legelső lépése

2016.01.04 13:53

Nem meglepő módon az év első hétfője edzéssel indult. 

Igaz, már január 2-ára tervben volt egy kardió edzés, ami mára tolódott plusz 30 perc súlyzós edzéssel kiegészítve.

Még két ünnep között csináltam egy testanalízist, ami alapján kitűztem a konkrét célokat. 3,3 kg zsír leadása a bikini szezonra. 

Ma már az edzőteremben a futópadért szó szerint sorba kellett állni, sokan megkezdték a szilveszterkor tett fogadalmak megvalósítását. 

Az ilyenkor kitűzött célok jó része azonban mégsem ér révbe. Ennek persze számos oka lehet, de sok célkitűzés, álom már a kitűzés időpontjában halálra van ítélve, egész egyszerűen azért, mert általánosságban fogalmazzák meg a célokat és hiányzik mögüle a tudatos tervezés és az igazán erős akarat. 

Az én módszerem: fogtam egy üres füzetet és az első lapra felírtam, hogy 2016, alá pedig az erre az évre tervezett megvalósítandó célokat. 

Pl. – 3,3 kg zsír leadása május-júniusra

     – természetgyógyász képzés elvégzése májusig

     – kis Zé úszótanfolyam nyáron

     – 1000 km/2016

stb..

Délelőtt a rádióban hallottam, hogy a műsorvezető beszélgetett a kívánság műsorban egy hölgy hallgatóval. A hölgy éppen nem dolgozik, nincs munkája. A műsorvezető kérdezte a 2016-os céljairól, mire a nő, azt mondta, hogy először is egy munkahely. A műsorvezető visszakérdezett, hogy mi az elképzelése, milyen területen szeretne elhelyezkedni, mire a hölgy válasza: “nem tudom, nincs elképzelésem”

Mégis hogyan fog így elhelyezkedni, ha azt sem tudja mit keres?

A legtöbb embernek komoly fejtörést okoz, ha megkérdezik tőle, hogy mit szeretne. Sokan csak általánosságban válaszolnak: “szeretnék boldog lenni”, “szeretnék lefogyni”, “szeretnék egy munkahelyet”.

Ezekkel az általánosságokkal egészen odáig nincs is baj, ha van mögötte konkrétum és tudatos tervezés, ellenkező esetben csak eredmények nélkül hánykolódnak az élet tengerén és továbbra is csak keretni fogják az álmaikat. 

Pl. 2016-ben szeretnék lefogyni. Ok,  határozd meg az idáig vezető utat és  haladj lépésenként. 

2016 márciusig lefogyok 5 kg-t. Ez egy belátható idő és egy konkrét, reális cél. (Én május-júniusig határoztam meg magamnak 3,3 kg zsír leadást.) 

Írd fel magadnak, hogy mit fogsz megtenni az 5 kg leadásáért. Pl. hetente 3x eljársz edzeni, elhagyod a cukros és lisztes termékeket az étrendből, naponta megiszol legalább 3 liter folyadékot stb.. ezek már a tudatos tervezés apró lépései, és ha ezeket elolvasod minden nap, akkor egész biztos nem téveszted szem elől az 5 kg mínuszt és az egészségesebb életmódot.

Minél részletesebb a célod, annál biztosabb, hogy eléred. Figyelj arra, hogy határidő és konkrétum nélkül nem cél, amit leírsz.

Tehát bármilyen furcsán hangzik is, a sikeres fogyás legelső lépése nem a fogyókúrás étrend és az edzés, hanem az, hogy otthon leülsz, átgondolod, konkretizálod és megfogalmazod magadnak a rövid és hosszútávú céljaidat és teszel mögé egy tudatos tervet, melynek mentén lépésről lépésre haladhatsz a céljaid felé vezető úton. 

Hozd magad formába az ünnepek után!

Január 11-én kezdjük az újévi alakformálást, készülünk a tavaszra és a bikini szezonra!

Gyere és csatlakozz a 6 hetes online vagy személyes programhoz!

Kattints a képre a részletekért!

 

Vélemény, hozzászólás?