A kardió és combközelítő gép a strandformához kevés lesz..

2014.04.04 13:04

Látszódik a gyerek első foga!!!!   Juhééé :)))

A tegnapi nap elég pörgősre sikerült, szinte folyamatosan úton voltunk a kis makival, és jól bírta.

Ahogy szerdán már említettem, csütörtök délelőtt forma ellenőrzésre mentünk. Ez a diétám marad, egészen a verseny előtti szerdáig. 🙂

Az edzéseket gőzerővel nyomni kell a következő 3 hétben is, így ha akad egy cseppnyi szabad időm, akkor elhúzok edzeni. Ez már a finish, 3 hét múlva színpad. Már nagyon kíváncsi vagyok a végső formára,  mit sikerül április 27.-ére kihozni magamból.

Nyugodt lelkiismerettel fogok felállni a színpadra, hisz ami tőlem tellett, ilyen rövid idő alatt, egy ilyen pici gyerkőc mellett, mindent megtettem diéta és edzés terén is.

Délelőtt lábaztam egy órát. A edzőterem cardiógép parkja mondanom sem kell, tele volt nőkkel. Nemsoká előkerülnek a fürdőruhák, és mindenki (vagy legalábbis nagyon sokan) formába akarják hozni magukat, és ez tavasszal így is van rendjén. Tisztelem azokat az embereket, akik a testükkel kapcsolatban meghoztak egy döntést (le szeretnék fogyni 5 kg-ot, izmosabb-szálkásabb szeretnék lenni, egészségesebb szeretnék lenni, meg szeretném szüntetni a hátfájásom stb..), majd edzőcipőt ragadtak, és kitartottak, kitartanak a mai napig a sport mellett. A sport ugyanis nemcsak a testet, hanem a jellemet is formálja, kitartást, erőt, önfegyelmet, optimizmust és önbizalmat ad az élet más területén is.

Ahhoz persze, hogy megszeressünk a fitnesstermi edzést, némi sikerélményre azért szükség van. Vagyis ha valaki látja magán a változást az idő előrehaladtával, sokkal szívesebben megy le edzeni, mint az, aki csak lejárogat ugyan, de nem a megfelelő gyakorlatokat végzi a célja elérése érdekében. Én is így szerettem bele ebbe az edzésformába. Láttam a testemen a pozitív irányú változást, hogy ezzel az edzésformával úgy nézhetek ki, ahogy én szeretnék, van eredménye a diétának és a súlyzós edzésnek, rákaptam az ízére, és itt ragadtam.

Sok nő azonban csak „tavaszi kampány” jelleggel jár edzeni. Ennek sokszor az is lehet az oka, hogy ilyenkor teljesen rá vannak gyógyulva a kardió gépekre, utána apró mozdulatokkal rezegtetik az apró súlyokat a combközelítő gépen és közben még beszélgetnek is, gondolván, hogy ettől majd lefogynak, és kerek popsijuk lesz. Ez a jellegű edzés azonban nem hozza a várt eredményt, ilyenkor jön az elkeseredés, hogy „szenvedek itt a futópadon, és még sem áll jól a fürdőruha, akkor meg minek”.

Egy normális láb és farizom edzés alatt (itt olyanról beszélek, aminek eredménye van: formás popsi, és lábak) nem nagyon van kedve beszélgetni az embernek.

A farizom egy nagy izom, és nagyon nagy terhelést kell rá róni ahhoz, hogy fejlődjön. A kicsi vagy nulla terheléssel végzett gyakorlatok esetleg csak a nagyon kezdőknél vezetnek eredményre, de a fejlődés itt is viszonylag rövid ideig tart.

Tehát ha formás popsit és szép virgácsokat szeretnénk a fürdőruhánk alá, akkor ne csak a futópadot és combközelítő gépet használjuk. Végezzünk súllyal guggolásokat, kitöréseket, alsócsigán súllyal lábemelést hátra, és bátran használjuk a lábtoló gépet is.

Vélemény, hozzászólás?