2014.06.25 15:29
Túl vagyunk a kis maki első fodrászatán. Eddig a férjem vágta itthon a haját, most azonban gondoltam teszek egy próbát, elviszem fodrászhoz. A gyerek eddig sosem látott reakciókat produkált: az nem kifejezés, hogy üvöltött. Én meg értetlen arckifejezéssel ültem ott a fodrász székben a gyerekkel az ölemben, hogy ez most mi? Próbáltam nyugtatgatni, persze semmi eredménnyel. Aztán már annyira behergelte magát, hogy nem is lett teljesen befejezve a nagy művelet. Ahogy kijöttünk, elhallgatott, és még dobott egy mosolyt a fodrásznak, hogy igazából nem is vele volt a probléma!
Aztán végül is tesóm, ahol 2 éves ikrek vannak, megnyugtatott, hogy náluk ugyanezt csinálták a gyerekek az első 1-2 alkalommal, majd hozzászokik és elmúlik. Hát…. nagyon remélem, mert előbb-utóbb ki leszünk tiltva a fodrászatokból…
Tegnap délelőtt megcsináltam a héten az első súlyzós edzést felsőtestre, a gerincem nincs még egészen rendben, úgyhogy a hátizom gyakorlatokkal óvatosan kell bánnom, húzódzkodni pl. egyáltalán nem tudok.
Ma reggel volt, és szombaton lesz még 1-1 futás, (így meg lesz a 3 a hétre) holnap pedig egy vegyes súlyzós edzés (láb+felsőtest) mert hétvégén vidékre megyünk a barátnőm lagzijára, így a hétvégi súlyzós edzés megint csak kimarad. Úgy néz ki, hogy egyenlőre továbbra sem tudom megoldani a heti 4 súlyzós edzést, persze ennek a 3-nak is nagyon örülök, hogy ezt sikerül.
Már régebb óta akartam írni erről a témáról, konkrétan azóta, mióta a gyerek túrórudit eszik, és leszedem róla a csokit. Ilyenkor azt figyeltem meg magamon, ha nem figyelek oda eléggé, akkor automatikusan emelem a számhoz a túrórudiról leszedett csokit. De ugyanez van akkor is, ha a kis maki meghagy egy kifli csücsköt, vagy kekszdarabot. Rendesen oda kell figyelnem, hogy ne egyem meg.
És ezt jó pár anyukától hallottam már, hogy bekapkodják azt, amit a gyerek meghagy. Igen, lehet, hogy anno az óvodában, iskolában még ezt hallottuk, hogy „edd meg ami a tányérodon van”, „nem illik otthagyni a kaját” „ne pocsékolj” stb.., ezt nevelték belénk.
Egyébként én sem szeretek kidobni ételt, mert pocsékolásnak tartom, de ha mindent megennék, amit a gyerek meghagy, akkor viszont nem jönne rám a terhesség előtti nadrágom sem, és nem érezném jól magam a bőrömben, arról már nem is beszélve, hogy hiába kelnék fel negyed 6-kor futni reggelente, ha utána betolnám a kis maki maradék lekváros kalácsát.
Amikor először kidobtam a csokit a túrórudiról, (és mivel nő a gyerek, már nemsokáig kell kidobni, mert megeheti azt a kevés csokit is) elég rossz érzésem volt, hogy az ételt elpazarlom. Lehet ez másnak nem jelent problémát, de nekem kellett egy kis idő, míg átállítottam az agyam erre az üzemmódra. Amíg ketten voltunk a férjemmel, addig is törekedtem arra, hogy csak annyit főzzek, ami aznap elfogy, és ne kelljen túl sok ételt kidobni. Ez most sincs másképp.
Meg, azért lássuk be, hogy 1-1 nyűgösebb napon, jól tud esni az a lekváros kalácsvég, ami egy kicsit a lelkünket is feltölti cukorral.
Azzal nincs is baj, ha mondjuk a bűnöző napon történik ilyen, de ha rendszeressé válik, és automatikus lesz a mozdulat, a sok kis apró falat összeadódik, akkor az már a kg-okban és a nadrág méretben is meg fog mutatkozni, és a diétánk valamint az edzésünk sikeressége is kérdéses lesz, hiába szedjük a zsírégetőt, nem leszünk vékonyabbak.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.