25 perces edzés a formás lábakért

2015.01.26 20:49

Tegnap minket is ellepett a hó. A gyerkőc még csak most ismerkedik vele igazán.

És persze közvetlen közelről is,  akkora arcost nyomott a hóba a kis lelkem, hogy nem kellett sokat kint lennünk az udvaron. 🙂

„Jól” indult a hétfő reggelem, szépen leszeltem egy darabot az ujjamból. Az édesburgonyát akartam felvágni, amikor a reggeli kapkodásban túlszaladt a kés. Először nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, és rögtön a szakács tesóm jutott eszembe, hogy ő hányszor vágta már el az ujját, most akkor nekem ugyan mi bajom lehet ennyitől, de amikor jobban megnéztem, hogy hiányzik belőle egy darabka, na akkor lettem rosszul. Szuper 🙂

Ma, estére jutott az edzés, de nem hagytam ki, hiszen néhány hét és itt van az április vége, és a színpad.

Egy óránál többet szinte sosincs időm edzeni, de van, hogy még ennyit sem tudok az igen szűk időbeosztásom miatt. Mondjuk én akkor is edzek, ha csak 20-25 percem van, minden időt kihasználok a mozgásra.

Ha például ilyen rövid időm van csak egy lábedzésre, akkor a következő gyakorlatokat szoktam megcsinálni egymás után pihenő nélkül 4 körben.

– egylábas vádli 20-20

– kitörés lábemeléssel 20-20

– guggolás vállszéles terpeszben kézisúlyzóval 20

– lábemelés oldalra 25-25

– alkartámaszban váltott lábemelés 15-15

– nyújtás

Gyakorlatok között nincs pihenő, csak a körök között.

Vasárnap lesz a következő csapatvizit, formacsekkolás, edzésterv és étrend átbeszélés.

Még a héten marad a tömegelés, hogy hogyan tovább, az majd a vasárnapi viziten dől el.

Mai edzés utáni vacsi, párolt zöldség + tonhal, 1 adag protein puding zsírszegény túróval, és egy adag L-glutamin volt.

És a férjem most futott be mellém egy hatalmas kakaóscsigával, áááááááá!

Vélemény, hozzászólás?